Libération: A Vasarelybotrány folytatódik

A magyar származású op-art-legenda életműve és öröksége körül zajlik a huzavona egymással harcoló családtagokkal, ügyvédekkel, FBI-jal, írja a
francia lap.
Mint egy folytatásos krimi, olyan a magyar származású képzőművész, Victor Vasarely öröksége körül zajló jogvita. A vizsgálat jó 15 éve folyik,
ezalatt 6 vizsgálóbíró váltotta egymást. Kiderült, hogy több száz kép eltűnt, az eddigi csúcspont pedig az volt, amikor az FBI Puerto Ricón a mester
unokájának, az Aix-en-Provence-i Vasarely-központ igazgatójának kezdeményezésére több száz alkotást foglalt le a művész legfiatalabb fiának
özvegyénél, Michéle Taburno-Vasarelynél.
Pierre Vasarely perben-haragban áll a család többi tagjával, polgári és büntetőügyek tucatjait kezdeményezte. A háborúskodásba belekeveredett a
budapesti Vasarely Múzeum is. Az igazgató, Orosz
Márton úgy nyilatkozott a Libérationnak, hogy ő a megbízatásának megfelelően szervezne egy retrospektív kiállítást Szöulban, csak éppen ezt az
unoka megakadályozza, ami nemzetközi botrány. Szerinte Pierre Vasarely simán visszaél a ráruházott jogokkal.
Fenyegető leveleket küld, igyekszik lejáratni a szakértőt a magyar és a francia külügyminisztériumnál is. Közben azonban az oknyomozó

« Vasarely, l’héritage maudit », par Julie Malaure : une succession en trompe-l’œil

L’affaire Vasarely : enquête sur un héritage qui a viré au cauchemar

L’art optico-cinétique de Vasarely se cherche un devenir

Ils m’ont donné des tableaux » : les dessous du conflit acharné entre les héritiers de l’artiste Victor Vasarely

Vasarely. L’héritage maudit » : un scénario à rebondissements et une galerie de personnages

« Grands Reportages » : Guerres d’héritages, conflits et secrets de famille sur TF1 dimanche 2 février 2025